Széplaki József
Ahoy, matrózok és utasok!
Az élet tengerére még apró kismatrózként szálltam vízre. Az első kikötőim egy óvoda homokos partjai és egy iskola kopott deszkamólói voltak, ahol megtanultam csomót kötni a gondolatokra, iránytűt igazítani az álmaimhoz, és hogy a legnagyobb viharban is érdemes előre nézni.
Azóta sok tengeri mérföld került a hajónaplómba. Szigetről szigetre, kikötőről kikötőre sodort a szél, és bár végül a kereskedelem és vendéglátás vizei felé vettem az irányt, az út során sokkal többet gyűjtöttem, mint amit egy kalózláda elbírt volna. Nem aranyat és drágaköveket, hanem tapasztalatokat, tudást, barátságokat és olyan emlékeket, amelyek máig velem hajóznak. Ezek formálták a látásmódomat, a gondolkodásomat és azt az embert, aki ma vagyok.
Soha nem az volt az álmom, hogy egyetlen hajó fedélzetén szolgáljak. Inkább az érdekelt, mit rejt a következő horizont, milyen új partokat lehet felfedezni, és milyen legénységgel lehet együtt nekivágni az ismeretlennek. Az út pedig végül egy különleges hajóra sodort, ahol új szelek fújták dagadtra a vitorlákat.
Itt, a Bolygó Hollandi fedélzetén, Barbarossa Ági kapitány hívására szegődtem a legénységhez. Nem a kormánykereket forgatom és nem az árbockosárból figyelem a távoli partokat. Inkább azok közé tartozom, akik a fedélzet alatt ügyelnek rá, hogy minden kötél a helyén legyen, a rakomány célba érjen, és a hajó a megfelelő irányba haladjon. Csendesebb szolgálat ez, de annál fontosabb ahhoz, hogy a közös utazás sikeres legyen.
Most már ennek a legénységnek a tagjaként húzom a köteleket, igazítom a vitorlákat, és figyelem a csillagokat. Mert egy hajó önmagában csak fa és vászon. Az igazi erejét azok adják, akik együtt dolgoznak rajta.
Kívánom, hogy mindig kedvező szél fújjon a vitorláinkba, a kötélzet maradjon feszes, a hajónapló pedig legyen tele új kalandokkal!
Találkozunk a fedélzeten, matrózok!
Jó szelet és sima tengert mindenkinek!