Sziasztok, Szalkai Dénes vagyok. Az úgy kezdődött, ahogy a mesékben, elindultam világgá munkát keresni, persze csak annyira, hogy vacsorára mindig hazaérjek. Árultam ruhákat, mértem földet, szerkesztettem térképet, névjegyeket, meghívókat, elküldőket, fénnyel másoltam, pizzát kenegettem hájjal, képzeljétek, még aranyat is olvasztottam. Persze mindezt nem egy helyen, sok év alatt, sok fedél alatt, de mindig Szegeden. Még katona is voltam kicsit, de hál’Istennek a sok királyoknak egy életre elment a kedve a háborúskodástól, úgyhogy katonákra se volt itthon szükség. Aztán egy szép nap, tényleg véletlenül, bejöttem a bábszínházba. Véletlenül körbenéztem, véletlenül itt ragadtam. Elárulok egy titkot amit itt tanultam meg; a bábszínház csak akkor működik, ha JÁTSZUNK benne. Ami néha nehéz, mert már kicsit megnőttem, nem merek bukfencezni a színpadon, mert azt hiszik az irodában, hogy földrengés van. De a bábok segítenek ebben, ők bukfenceznek, szaladnak, ugrálnak, táncolnak, örülnek, énekelnek, néha búsulnak, esznek, isznak, rosszalkodnak, visszabeszélnek, ugrálnak az ágyon, összemustározzák a kilincset, sumákolnak, mindig több csokit esznek a megengedettnél, nem szeretnek fürödni, fogat mosni hagymaevés után, a szekrény alá dobják a büdös zoknijukat, nem hajtják le a WC tetejét, nem csavarják vissza a fogkrémre a kupakot, a táskájukban felejtik a tonhalas szendvicset meg a Túrórudit két hétre, mindezt helyettünk is. Aztán amikor a bábokkal jól összeveszünk ezek miatt, majd utána jól kibékülünk, meséket mondunk nektek. A világot megismerni egy élet is kevés, de a bábok jól ismerik a világot, mi segítünk nekik, hogy mindezt elmondhassák nektek. Gyertek minél többször és nézzetek meg minket!